„Kezdjék el készíteni a koporsót Szijjártónak” – Ukrajnából kaphatott halálos fenyegetést a miniszter

HURRÁ.HU

2024.01.23. 16:01

A kormányközeli Index értesülései szerint fenyegető levelet kapott a külügyminisztérium.

Az Orbán-Zelenszkij találkozót előkészítendő Szijjártó Péter magyar és Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszterek január 29-én, Ungváron fog találkozni. Az Index információi szerint a Külgazdasági és Külügyminisztérium ukrajnai képviseletei egy "ukrán nyelven íródott e-mailt kaptak, amelyben életveszélyesen megfenyegették Szijjártó Pétert". A kormányközeli lap csak a minisztérium által már lefordított szöveget közölte, az eredetit nem:

"Magyarok, gyűlöljük a kormányotokat, amely továbbra is mindent megtesz azért, hogy elveszítsük a háborút. Azt hiszitek, hogy a miniszteretek az Ukrajna elleni támadások után csak úgy eljön hozzánk?

Mi nem így gondoljuk. Január 29-én tehát robbanásveszélyes üdvözletre számíthatnak. Egy páncélvonat nem fogja megmenteni önöket. Javasoljuk, hogy adjon megrendelést egy temetkezési irodának, hogy elkezdhessék elkészíteni a koporsót Szijjártónak, és az illeszkedjen a magasságához. Isten megbocsát, de az ukránok nem"

– idézi a lap a külügynek küldött fenyegető levelet.

Nyitókép: MTI/KKM

© 2023 minden jog fenntartva
Az oldalt a Webnode működteti Sütik
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el